Furcsa hang és fényjelenségek hetek óta az USA-ban

Ezt csak azért fordítottam le nektek, mert nagyon sok helyen foglalkoznak most ezekkel a furcsa hangjelenségekkel szerte az USA-ban és rengeteg cikk van erről. 

March 31, 2012 – PENNSYLVANIA – Olyan erős zivatar és akkora hangrobbanások rázták meg  a Pennsylvaniában lévő Poconos városát péntek este 10 óra után, amilyet a helyiek soha nem láttak illetve hallottak még : A házak szabályosan rázkódtak és mindez kb. fél órán keresztül tartott. Gilda Spiotta Long Pond-i lakos mondta: 
A rázkódás tegnap este szokatlanul hosszú ideig tartott, egyáltalán nem úgy hangzott, mint valami zivatar, olyan volt, mintha az autóúton történt volna robbanás vagy egy tankhajó robbant volna fel” Egy másik helyi lakos Long Pond-i illetőségű Lorene R. Allman-Mars mondja: “A fiam a hátsó ajtóban engedte ki a kutyákat, amikor egy akkora fényes robbanást látott, mely az egész eget betöltötte, aztán hallotta a hangos dörgést. Egyáltalán nem villámnak nézett ki ! :  hanem mint egy bomba, ami a levegőben robban fel.  Én a második emeleten voltam , nem láttam semmit, de a robbanás az egész házat megrázta. Éreztem a lábam alatt, ahogy rázkódik a padló. Még soha nem éreztem, hogy villámtól így megremegett volna a ház, pedig már 20 éve élünk itt
Néhányan földrengésre vagy robbanásra gyanakodtak, és meteorológusok próbálták szokványos hangrobbanásokkal és visszaverődésekkel megmagyarázni, de egybehangzóan mondja mindenki, hogy ez nem egy szokványos zivatar volt. Más lakosok elmondták még “az ablakok úgy rázkódtak, mint még soha és a kutyák ugattak mint az őrültek”, “hazafelé vezettem a 196-oson, amikor éreztem a robbanást. Olyan extrém volt, a kocsim is belerázkódott és láttam ezt a fényvillanást a repülőtér irányából. Annyira megijedtem, hogy hazapucoltam és bezárkóztam. ” 

March 30, 2012 – WISCONSIN — Nagyon furcsa hangok és robbanások tartják félelemben a Wisconsinban lévő Clintonville lakosait hetek óta és már mindenki rájuk figyel azóta. Biztos ti is olvastatok már róla a neten: most szeizmométereket helyeznek el a geológusok a városban, miután kisebb földrengés is volt múlt héten. Ennek ellenére a mély és a semmiből jövő bummmok okát senki nem tudja. Csak kedd este 65 hívást kapott emiatt a rendőrség 22:35 és 23:40 között és hajnalban ezek folytatódtak.
Kapcsolódó cikkek:

Rémisztő hangok az égből világszerte
Újra megjelentek ma a semmiből jövő furcsa hangok

Reklámok
Szerző: VilagHelyzete Kategória: Strange

SZENZÁCIÓS FELFEDEZÉS: Egész Európát behálózó kőkorszaki alagútrendszert találtak

Kőkorszaki ember által készített, hatalmas földalatti járatokból álló, egész Európát Skóciától Törökországig szerteágazva behálózó rendszert találtak kutatók. Egyszerűen csak földalatti szupersztrádának nevezik.

A német archeológus Dr Heinrich Kusch állítása szerint alagutak létezésének bizonyítékait találták meg az egész kontinensen több száz neolítikum korabeli település alatt.
KönyvébenEgy ősi világhoz vezető földalatti kapu titkai (Secrets Of The Underground Door To An Ancient World) – azt állítja, hogy maga a tény, hogy ennyire sok alagútjárat vészelte át a 12000 évet, mutatja, hogy az eredeti csatorna-hálózat még ennél is jóval hatalmasabb volt.

   

“Bajorországban (Németország) 700 méternyi hálózatot, Stájerországban (Ausztria) 350 m alagutat találtunk” – mondja.

“Egész Európa alatt több ezer volt belőlük – az északi Skóciától le a Földközi-tenger vidékéig.

–  “Legtöbbjük nem nagyobb, mint egy “féregjárat” – csak 70cm széles – de ahhoz épp elég széles, hogy egy ember keresztül bújjon rajta.”

“Számos zug tarkítja a járatokat, néhol kiszélesedik, vannak ülőhelyek, tárolókamrák és szobák. Nem mind kapcsolódnak egymáshoz, de együtt egy hatalmas földalatti hálózatot alkotnak.” 

 
 Számos szakértő véli úgy, hogy a hálózat egyfajta védelem lehetett ragadozók ellen, míg mások hiszik, hogy az összekapcsolt járatokat a mai szupersztrádákhoz hasonlóan használták emberek, hogy biztonságosan utazhassanak a felszínen dúló háborúktól, erőszaktól, de akár az időjárástól függetlenül.

A könyv megjegyzi, hogy nagyon gyakran a járatok bejáratánál kápolnákat emeltek, talán azért, mert az Egyház félt, hogy pogányok örököljék az alagutakat, ami semlegesíthette volna befolyásukat.

Forrás: Dailymail  Fordította: SBGBuddha

Szerző: VilagHelyzete Kategória: Strange

Újra megjelentek ma a semmiből jövő furcsa hangok

Már jó ideje nem szóltunk a furcsa hangokról, amikről nyár végén az indulás után nem sokkal beszámolt a Világ Helyzete! Na most ebben a pillanatban kaptuk meg, ami ma történt Kanadában, (Conklin, Alberta). (És jelentették Costa Rica-ból is) . Tegnap pedig Csehországban is észlelték ! 
Mondhatom, ez még félelmetesebb, mint a kijevi vagy angliai hangok.




Csehországban készített felvétel :

Közben egyáltalán nem megnyugtató, hogy a tegnap St.Louisban leesett hó igencsak radioaktív volt.
Hasonló méréseket tapasztaltak ezen a videón is.

Kapcsolódó cikk:
Rémísztő hangok világszerte – STRANGE SOUNDS on EARTH

Szerző: VilagHelyzete Kategória: Strange

Rémísztő hangok az égből világszerte

Az elmúlt hónapban a világ minden táján rendkívül furcsa, néhol ijesztő hangokat, búgást, rezonálást hallanak, mely esetenként egy óránál is tovább tart. Florida, Michigan, New Jersey, Victoria B.C., Alkmaar, Maryland, Scandinavia. Búgó, néhol fémes, de sokszor fúvó kürtökre hasonlító hangokat észleltek és a legfurcsább az egészben, hogy mindenhol hasonló az esetek leírása. Éjszaka és nappal  egyaránt előfordul. Kijevben többször is hallották, az utóbbi most augusztus 11-én. De a legfrissebb tegnap augusztus 20-án Floridában, itt van a kijevi eset videója, alatta a tegnap felvett hangok Floridában.
/Többen apocalyptikus hangoknak vélik már és Máté evangéliumában szereplő kürtökre gondolnak./
De ezt csak nagyon zárójelben merem megjegyezni….

(31. És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig )
Ez a beszélgetés 2011. október 11-én készült és utólag került beillesztésre, mivel a témánkhoz kapcsolódik:


Enigma – 2011.10.11 – Rejtélyes Hangok from fklubketto on Vimeo.

Apocalyptic sounds are being heard around the world, Look that!: 2011.augusztus 20.

Angliában a Telegraph is kiküldött egy “csapatot” kivizsgálni az esetet, de nem sikerült az okot megtalálni.
http://www.youtube.com/watch?v=B7KBc-hKY5A&feature=related

Esetek videói:
http://www.youtube.com/watch?v=vcUDYBIrWio
http://www.youtube.com/watch?v=I_FEA78fwJU&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=WyaU4TNcVl8&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=ncNnds4LfHc&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=QZbt4ZkIUbE
http://www.youtube.com/watch?v=ckEsI513Nj4&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=ncNnds4LfHc&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=QZbt4ZkIUbE

http://www.youtube.com/watch?v=apvtgwE6eyM