az egyúttal LE IS IGÁZ MINKET….
Ami a történelem könyvekből kimaradt
az egyúttal LE IS IGÁZ MINKET….
1. PONT : ALBERT PIKE
Az első világháborút azért kell megszervezni, hogy az illuminátusok megdöntsék a Romanov dinasztia hatalmát Oroszországban és ebben az országban kipróbálják a hatalom monopolizálásának egy új rendszerét, az ateista kommunizmust. Egy ilyen háborúhoz szükséges volt konfliktus kirobbantására a brit és a német birodalom között.
A háború után megszilárdult kommunista rendszer aztán felhasználható további kormányok megdöntésére és az illuminátus hegemónia kibővítésére.
1871. augusztus 15-én Pike azt mondta Mazzininak, hogy a harmadik világháborút követően sor kerül a világtörténelem legnagyobb horderejű változására.
Ezek után mindenkinek javaslom, gondolkodjon el, hol tartunk éppen, mert még nem késő ! Történelem órákon mindig szóba került emlékszem, hogy “de miért nem tettek az emberek ez ellen semmit…, hogy meg tudják akadályozni, vagy ezeket az embereket megállítani ?” Nekünk olyan helyzeti előnyünk van, amilyen soha nem volt : a tudásunk másodpercek alatt ezrekhez jut el ! Ezért naponta ugrik a világ lépcsőfokokat és Ébred rá az igazi valóságra. Hál’istennek százával találkozom naponta én is “veletek”…
2. VÉGSŐ CÉLJAIK: ALBERT PIKE ÉS A JELEN ESEMÉNYEI
Hasonlítsd össze a céljaikat és a világpolitikát ! Minden ott van…
És a végső célt mindenki ismeri: a Georgia-i Tanúkövek (Georgia Guidestones) falaiban kőbe vésve nyolc nyelven (Angol, Spanyol, Swahili*, Hindu, Heber, Arab, Kinai, Orosz ) állították fel 1980-ban az Elbert County domb tetején.
New World Order Stonehenge-nek is nevezik érthető okokból.
Tartsd az emberiség létszámát 500millió fő alatt
Drasztikus népességcsökkenés okozása egy 3.világháború kirobbantásával, aminek az iszlám és a kereszténység között kell létrejönnie mégpedig oly módon, hogy a fennmaradt emberiség egyszer s mindenkorra felhagyjon a nemzet és vallás eszméjével, hiszen ezek mind gátolják az eredeti terv megvalósítását…..
(a harmadik a család intézményének felszámolása a jövőben, de ennek bomlasztása már elég jól halad a nők munkába hajtásával, amit a feminizmussal indítottak el, majd a szingli életmóddal népszerűsítenek jelenleg, és az egyneműek házasságával szüntetik meg annak szentségét… de ez messzire visz, nem is megyek bele… A gyerekek kiszakítása a családból, 6-24 éves korukig az ún. közoktatás rendszerébe küldésével, ahol azt a tudást kaphatják csak meg, amit a rendszer megenged….)
Szóval ez az Ő tervük, ahogy Albert Pike leírta….
Figyeljétek a híreket !!! A napokban egyre több keresztények és a kereszténység ellen elkövetett támadás lesz a világ minden pontján. Ezek nem véletlenszerűek…persze a híradók nem kapcsolják össze – de ez is része a tervnek, amit a háttérből irányítanak.
Az iszlám világot fogják “ráugrasztani” a keresztény világra. Az iszlám fundamentalizmus felpiszkálása van éppen folyamatban…. Legalábbis a “hárombetűs szervezet” nagyon dolgozik rajta….. Mondom, a hírekben pár héten belül sorozatos lesz… Szíria és Irán megtámadása pedig a végső löketet adhatja meg….
(Szombaton döntött a 13 család, de szándékosan nem írtam még le a fejleményeket, mert naponta jönnek hozzá információk még … Szíria megtámadása teljes egyetértésben eldöntetett ….Hamarosan felteszem mi történt azóta)
Keresztény templomokat fognak megtámadni, keresztény embereket lefejezni, főleg ha még előtte netán muzulmánról keresztelkedtek át. Közel-Kelet, Észak-Afrika-Szudán-Dél-Afrika – Indonézia. Ezeken a helyeken nagyon valószínű…
És ez nem tudom mennyire van kint hivatalosan a neten, de nemsokára elkezdődik egy nagy hadművelet az USA határain belül:
A terv elkezdésének egyik előfeltétele a lakosság lefegyverzése az USA-ban, hiszen komoly ellenállást okozhat egy az Alkotmány Második Passzusa szerint jogosan otthon tartott fegyverarzenál. Birtokomba jutott a teljes tervezet anyaga, de (ha megkapom a jóváhagyást) fel is teszem letölthető PDF formátumban…..
Ha tudod az igazságot, jobban érted majd mi zajlik most – Aaron Russo a leghitelesebb forrás
Mielőtt bármit is mondok, szeretném leszögezni, hogy közölni fogok dolgokat.
Az információ friss és belülről származik, ezért fontosnak tartom, hogy Ti is tudjátok. Illetve engedélyt kaptam, hogy nevek nélkül megoszthatom.
A forrásomban nem kételkedem, hiszen már nem is kell, számtalan dolog hitelesnek bizonyult azóta. Természetesen nem én találtam rá, mert nem is lettem volna rá képes, fordítva történt. Soha nem volt kétségem róla, hogy mindent látnak, ami a világhálón zajlik, kommunikálunk, szervezünk, hát bizonyságot kaptam. Ezért ha azt kezditek el firtatni, mekkora kamu, hülyeség, meg ki vagy Te….stb….akkor inkább olvasgassatok mást, mert úgysem reagálhatok rá.
Hogy világos legyen, a saját összekötő szövegem innentől kékkel írom, a megkapott tényeket rendesen feketével.
Mint már itt, ott, amott írtam róla, az Irányító erőkön belül – nevezzük a piramis csúcsának – jelenleg is nézeteltérés van drasztikus és kevésbé drasztikus lépések megszervezése miatt. (számunkra mindegyik drasztikus, az ő szempontjukból van csak stratégiai különbség). A tervet nem adták fel, viszont amikor azt írom, hogy minden másodperc számít és az alternatív média és mi is tehetünk valamit, ezt azért írom, mert az információ és a tudás hatással van a folyamatokra. Tudom, hogy tudod, hogy tudom…. Jelenleg egyre több emberhez jut el és ha sokan tudják, akkor kockázatos a végrehajtása… Most is ez történik….
1968-ban jelentős népességcsökkentést fogadtak el. Akkor ebben a 13 család teljesen egyetértett. A mértéke viszont, amit végre kellene hajtani mára szakadást okozott, ezért csúszik a végrehajtása… Tudni kell, hogy bármilyen intézkedés végrehajtásához teljes 100%-os egyetértésre van szükség. Önállóan akciót kezdeni nem lehet, amit a 100% nem fogad el, az nem végrehajtható.
Rákérdeztem, hogy minden családból 1-1fő van jelen, összesen 13 fő ?
Nem, a Családok főbb tagjai vannak jelen, tegnap kb 80 fő volt.
Mivel a 13 családnak minden elsőszülött fia köteles részt venni a tanácskozáson, plusz azok az alsóbbrendű családok képviselői, akik a végrehajtásért felelősek.
Térjünk rá a lényegre:
Először is NINCS egyetértés abban, ami most Szíriában folyik. 13 családból 5 nem fogadja el a tervet. Ez azt jelenti, hogy ebben a formában nem kivitelezhető.
A Törvény ami a Családok működését meghatározza, úgy szól, hogy amennyiben a Családok vezetői között nincs meg a 100%-os összhang, a tervezetet ÚJRA kell gondolni, és egy újabb gyűlésen a módosított formát ismét megvitatni. Ettől a törvénytől eltérni nem lehet.
Erről értesítve lettek a “bàbok” is, akik nem túl boldogan fogadtàk a hírt, mivel így a támadás NEM elindítható. Így is hajszálon múlott, hogy 1valakinek még sikerült 4-et meggyőzni, különben elfogadták volna a Szíria elleni akciót. Következő tanácskozás 4 nap múlva várható.
Akik annyira szorgalmazták az akciót elsősorban a németek és a finn család. Arra várnak – mivel nem sikerült keresztülvinniük a tervezetet – hogy majd akkor elfogadják, ha “elindul az Olimpia”. Valószínűleg jól is kombinálnak, mert nem nézhetik majd tétlenül, ha egy merénylet során több ezer ember fog meghalni…. Egy azonban biztos: ha nem sikerül megakadályoznunk Augusztus 3-át, akkor minden családnak el kell fogadnia a válaszlépést. Ez, ami idáig biztos, már csak azon múlik minden, hogy lehet megakadályozni ezt a tömegmészárlást.
Nekem is megütötte a fülem, hogy konkrét dátum van, de nem firtattam…
Most sikerült egy kis időt nyerni és amennyiben sikerül az Olimpia elleni támadást meghiúsítani, úgy a Szíria és Irán elleni támadás is okafogyottá válik.
Ugyanis sikerült egy kis galibát okozni, mivel azt az embert, illetve azok egyikét, akik a végrehajtásért felelnek sikerült jó helyre juttatni…ahonnan egy ideig ki sem nagyon jön…
börtönben van….
A nevét én nem írom le, de keressetek rá (Britannia egyik leggazdagabb mágnása…őrizetbe vették, feleségét (aki magyar egyébként …) holtan találták és hmmmm hát a férjet gyanúsítják….drog is van az ügyben…Filmekből tudjuk hogy megy ez. ) Tetra Pak a cég.
Tudni kell még azt, hogy azok, akik a 13 család tagjai Érinthetetlenek, viszont azok, akik csak mellékszereplők, bármikor félreállíthatók. Tehát Te mint egy Család tagja nem tehetsz semmit egy másik család tagja ellen, és jelenleg azok a fontosak, akik végrehajthatnak csúnya dolgokat, például az ország első embere. Mert Ő sem érinthetetlen.
Ő az, aki már kezdi szúrni több családtagnak a szemét. Sok olyan lépése volt, amiben nem egyeztetett senkivel, csak meglépte azokat. Ez így ebben a formában nem elfogadható akkor, ha a Család pénzén került oda, ahol van. Ha most káoszt sikerül elérni a Kormányon belül, akkor ez elodázhatja a dolgot, mert a Közel-Kelet így is egyre durvábbá válik. És Ő az, aki minden felett diszponál, mint egyedüli első személy. Megoldást kell találnunk, hogy minél előbb új választásokat kelljen tartani….
Szerettem volna tudni, hogy milyen jellegű támadás készül. Bomba, repülőgép, mint szeptember 11, vagy nukleáris, vegyi ?
Nos annyit mondhatok róla, hogy sem ez, sem az. Már régen a helyszínen van a dolog, egy olyan helyen, amit Te a spirituális központnak hívnál, vagy inkább az Erő központjának. A legfontosabb, hogy augusztus 3-án ne történjen semmi.
Nos itt tartunk, fontosnak tartottam, hogy tudjatok róla, mert semmi értelme, ha magamnak tartom meg az információt! Bizonygatást ne nagyon kérjetek, gondolkozzatok logikusan és ha személyemet támadjátok, akkor sem fogok tudni védekezni. Ez a mostani információ is már több és veszélyesebb sokkal mint holmi szimbólumok…
Béke és Szeretet… God Bless The Earth….
Amikor először arról olvastam, hogy tüntetők, tiltakozók megölése teljesen elfogadott gyakorlat lesz az USA-ban (is) – mivel erre utal egy újonnan kikerült katonai-rendőri tréning kézikönyv is (PDF 20.oldal) – nem lepődtem meg, hiszen rendőrök szimpla intézkedések során elektromos teaser-rel 550 embert öltek meg 2001 óta és ez a folyamat teljesen beilleszkedik abba a képbe, ami felé jelenleg a világ legnagyobb és legagresszívebb állama és vele a Föld is tart. (Bővebben az Infowars oldalán)
Elfogadták a törvényeket, felépült több száz FEMA internálótábor és folyamatban van a lakosság teljes lefegyverzése (H.R.645) , hogy a katonaság ne ütközzön ellenállásba az utcai harcokban, sem amikor a rendszer ellenségeit őrizetbe veszik.
Az USA-ban ez iszonyatos nagy hadművelet lesz, mert el tudjuk képzelni ezt egy olyan országban, ahol alkotmányos jog a fegyverviselés és van is jócskán a civil lakosságnál pár száz éve némi muníció….?
A tervezett internáló és átnevelő táborokról már írtunk , az Infowars szintén, ahogy arról is, hogy 20 000 Irakból hazatérő katonát és másokat otthoni, a civil lakosság elleni bevetésre képeznek át.
Aki figyeli a meghozott intézkedéseket, a szemünk előtt létrejövő totális diktatúrát, nem lepődik meg! Katonai és rendőrségi drónok követnek el merényleteket civilek ellen minden héten, repülő robotok figyelik meg az embereket, most már újságírókat is., a szabadságért harcolókat terroristának nyilvánították…. És ez most zajlik, nem egy sci-fiben….
Az alkotmányos jogok és a függetlenségi nyilatkozatban foglaltak szépen lassan felszámolásra kerültek, pont ahogy korábban már írtunk róla. Már csak a szikra és beindító mechanizmus kell, hogy a 312 milliós lakosság körében egy forradalom vagy gazdasági összeomlás az utcára vigye az elégedetlen tömegeket.
Az, hogy lesz-e ilyen már nem kérdés, egyedül a “mikor” a bizonytalan.
A háttérhatalom terve is ezzel egyező: egy globális krízis:
Az emberek még abban a hitben vannak, és kiabálhatják, mikor bizonyíték, bírói végzés nélkül az NDAA törvény szerint őrizetbe veszik őket, hogy
“- De nekem jogaim vannak !!! ”
“- NEM, NINCSENEK! Voltak…..”
Akkor számolták fel őket, amíg Te a meccset nézted a TV-ben!
Pont mint Európában az Olaszország-Németország elődöntő idején, míg fél kontinensünk söröskorsókkal ordítozott Balotelli csodás góljain, az Európai Unióban elfogadták az ESM (Európai Stabilitási Mechanizmust) ! Fiskális diktatúra jött létre, központi irányítással, az országok ennek vannak alárendelve. Kibúvó nincs. (Szemléltető videó)
Ja, hogy miért nem mondták be a Híradók ? Ugye viccelsz ? Tudod két kocsmai verekedés és az állatkerti hírek között már nem maradt hely, mert cseresznyés vízzel hűtik az elefántokat a kánikulában : és Neked, állampolgárnak erről kell tudnod, hiszen sorsod meghatározója lesz…
Visszatérve a tegnapi napra:
Világu(n)k furcsa működéét jelzi, hogy mikor néhány titkos katonai anyag vagy videó kikerült a Julien Assange féle Wikileaks-nek köszönhetően, ők lettek terroristának, a nemzetbiztonságra veszélyesnek kikiáltva és nem a valós bűncselekményeket elkövetők.
Ahogy a tegnapi LiveLeak videó is szimbolizálja a háború igazságtalan és kiszolgáltatott lényegét Afganisztánban. Borzolta az indulatokat az alternatív csatornákon és önmagáért beszél,: (forrás)
Amerikai Apache helikopter pilótája szed rakétával darabokra (a művelet részeként) egy gyanúsnak vélt afgán férfit… miközben énekli: “Bye, bye Miss American Pie” !
Viszont tudnotok kell róla, hogy a háttérből irányító titkos társaság, a Cabal vagy nevezzük bárhogyan is
Elitnek, egyáltalán nem egységes és komoly szakadás van jelenleg is közöttük. Ennek kivetülését érzékelhetitek a világpolitikában, ha figyeltek picit jobban (persze ez csak a felszín) és a tervezett népirtás miatt jelenleg is számít minden másodperc, hogy merre fog eldőlni a dolog. Ugyanis pont ez az a terv, ami a szakadáshoz vezetett.Fontos tudni : A kapcsolatot nekünk kell megtalálnunk egymással és velük is, és nagyon fontos,
hogy mindannyian szerepet játszunk az egészben!
Az információk megosztása (lásd. London 2012 Olimpia és minden tudásunk) is megelőző hatású lehet.
LEGYEN RÁ 7 PERCED !!!
Óriási… és bevallom engem lenyűgözött!……táncosok, zenészek, vizuális művészek alkották közösen ezt a 3D animációt, mely elmúlt évtizedünkre tekint vissza feltűnően nyílt szimbólumokkal és kritikával! Lenyűgöző !
Bringing together dancers, musicians, visual artists and 3d animators, the film takes a critical look at the events of the past decade that have shaped our world.
Main softwares used: Maya, Vray, FumeFX, RealFlow
TANUKI presents an original soundtrack for Heliofant’s animation film.
We’re very happy and proud to present you the short animation movie I, PET GOAT II. Thanks to Heliofant and Louis Lefebvre, we had this awesome opportunity to create this music perfectly intertwined with meaningful splendid images. One of our greatest adventures !
– Nem a biztosításra, hanem London evakuálására készül a G4S !
– 200ezer hullazsákot rendelt a cég
– Elképesztő és szándékos biztonsági lyukak vannak a rendszeren!
Forrás: Idok Jelei
Napjaink zenei videói miért mutatják olyan gyakran a rendőröket tömegoszlató felszerelésben és erőszakos elnyomás eszközeivel együtt? Ez egy eszköz, amivel megpróbálják elfogadtatni egy rendőrállam koncepcióját a tömegmédiában? Két friss eklatáns példa erre az agendára Jay-Z és Kanye West “No Church in the Wild” és Adam Lambert “Never Close Our Eyes” videója. Önmagáért beszél, ha megnézitek.
/A módszert korábban meg megismertük : Média és Hollywood – A manipuláció nagymesterei/
Ezek a kőszobrok szimbolizálják a “bábosokat” – az irányítókat, akik kézben tartják a szálakat mindkét oldalon. Mindezt annak érdekében, hogy továbbvigyék tervüket és egy még ellenőrzöttebb és elnyomottabb társadalmat hozzanak létre.
(Ez már csak utólag jutott eszembe és nagyon zárójelben jegyzem meg, mert kicsit demagógnak tűnhet:
2 számot látunk visszatérően megjelenni a klipben:
-Az egyik a fenti képen látható 21. Nekem erről rögtön az AGENDA 21 nevű titkos szervezet jutott eszembe, mely pont ilyen propagandák és folyamatok, trendek kidolgozásáért felelős.
– A másik a P94 a rendőr sisakján. A “P” a szabadkőműves páholyok ismert jelölése. Például közismert a P2 (Propaganda Due) nevű szabadkőműves páholy irányító szerepe Európában.
Az már csak tényleg “véletlen”, hogy P 9+4 = pont 13 a kedvenc számuk !!!
Mindig visszatér és a klipben nagyon sok “3”-as jelenik meg.
Na persze ez már csak ilyen okoskodás…de mi van, ha mégsem butaság….. )
Folytatása következik….
Forrás: VigilantCitizen Fordította, Szerkesztette, Kibővítette: SBGBuddha
Kapcsolódó előzmények: Média és Hollywood – A manipuláció nagymesterei
(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1”; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));
Találtam és elolvastam egy nagyon érdekes tanulmányt, amit a Rockefeller Alapítvány készített 2010 májusában. A jövőbeli eseményekre való felkészülés és reagálás van benne sok minden mással együtt. Érdemes megnézni már csak olyan szempontból is, hogy milyen alternatívákat látnak a döntéshozók közelében lévők.
A Rockefeller Alapítvány kicsit publikusabb, nem annyira rejtett, mint a CFR. Képletesen a CFR (Külkapcsolatok Tanácsa) felé vezető folyosón az egyik szoba….
Nem is lepődnék már meg rajta, ha a 34. oldalon nem bukkantam volna az alább lentebb szereplő (múlt időben írt ) eseményleírásra:
AZ EREDETI PDF DOKUMENTUM A Rockefeller Alapítványnál letölthető (még)
De előtte: bevezetőjét lefordítottam az irományuknak:“A Rockefeller Alapítvány támogatja a munkát, mely kiterjeszti a lehetőséget és megerősíti a rugalmas reagálást társadalmi, gazdasági, egészségügyi és környezeti kihívásokra, megerősítve azt az úttörő küldetést, amit 1913 óta betölt az emberiség “jól-léte” érdekében…….”
(érdemes megjegyeznem, hogy 1913 pont az év, amikor sikerült pénzkibocsátás jogának megkaparintásával és a FED megalapításával a Rockefeller/Rothschild/Morgan/Warburg családnak átvenni az irányítást az USA felett és a mai napra tökéletesen megszilárdítani, mint szervezett magánhatalom…..Szerk.megj.)
…. “Stratégiai eszköztárunk egy fontos – és újító – összetevője a “scenario planning”… forgatókönyv tervezés. Egy eljárás, melynek során elbeszéléseket, narratívákat készítünk a jövőről, melyre sajátos hatást gyakorolhatnak bizonyos kihívások és lehetőségek. Hisszük, hogy a “forgatókönyv-tervezés” nagyszerű potenciállal bír a (philanthropia=’emberbarátiság’) hasznára azonosítani egyedi beavatkozásokat, szimulálni és elpróbálni fontos döntéseket, melyeknek mélyreható következményei vannak és megjelölni előzetesen még fel nem fedezett területeket és kapcsolódó lehetőségeket. Módszertani struktúrát adni, mely arra segít fókuszálni, amit még nem tudunk, ahelyett, amit már igen.”
A tanulmányban 4 nagyon különböző jövő Mátrixát jelölik meg:
SCENARIO 1. LOCK STEP ( felülről lefelé irányuló kormányzati ellenőrzés és tekintélyelvűbb vezetés korlátozott innovációval és növekvő állampolgári ellenállással)
SCENARIO 2. CLEVER TOGETHER ( egy olyan világ, ahol rendkívül összehangolt és sikeres stratégiák célozzák meg a sürgős és mélyben gyökerező világszintű kérdéseket.)
SCENARIO 3. HACK ATTACK ( egy gazdaságilag instabil és sokkra hajlamos világ, melyben a kormányok gyengék, a bűnözők boldogulnak és veszélyes újítások jelennek meg.)
SCENARIO 4. SMART SCRAMBLE ( egy gazdaságilag depressziós világ, melyben az egyének és közösségek csak helyileg fejlődnek és rögtönzött megoldásokat találnak ki az egyre növekvő problémákra.)
A tanulmány böngészését mindenkire rábízom. Számomra egyetlen dolog volt, ami kiugrott így hirtelen, ez pedig a HACK ATTACK rész bevezetője és a benne lévő dolgok.
“Pusztító sokkok, mint Szeptember 11, a 2004-es dél-kelet ázsiai cunami, a 2010-es Haiti földrengés hirtelen bekövetkező katasztrófákra készítette fel a világot. De arra senki sem készült fel, hogy ezek a széles-skálájú katasztrófák ekkora ilyen lélegzetelállító gyakorisággal fognak lezajlani.
A 2010 és 2020 közötti éveket “doomed decade”-nek (a végzet évtizede) nevezték el, joggal: a 2012-es olimpiai bombatámadás, mely 13 000 embert ölt meg és a szorosan utána bekövetkező földrengés Indonéziában 40 000 áldozattal, egy cunami, mely szinte letörölte Nicaragua-t és a Nyugat-Kínában kialakult, évezredenként egyszer előforduló, éhínség, mely a klímaváltozáshoz kapcsolódik.”
Ugye láttátok, ami nekem is szemet szúrt ?!!! És a kedvenc számuk (13) megint…. Pont 13ezer. Nem összeesküvés, ők írnak róla. A dokumentum eredeti. A saját szerverükön van. Nem mondom, hogy be is kell következnie, de gondolkodásra okot ad. (Szerk)
“Nem meglepően, ezen halálos aszinkron katasztrófák nyitósorozata (több is volt belőlük) hatalmas nyomást helyezett a már amúgy is túlfeszített globális gazdaságra, mely recesszióban lépett be az évtizedbe. Masszív humanitárius erőfeszítések óriási költségeket emésztenek fel, de az elsődleges források – segélyszervezetektől a fejlődő világ kormányainak – kifogytak a rendelkezésre álló alapokból. A legtöbb nemzetállam nem engedheti meg magának, hogy “lezárt pénzekhez” nyúljon hozzá, nem is beszélve, hogy egyedül válaszoljon a megnövekedett állampolgári igényekre, akik nagyobb biztonságot, több egészségügyi ellátást, szociális programot, szolgáltatásokat és az infrastruktúra javítását követelik. 2014-ben sárlavinák Limában több ezer embert temettek be, csak minimális segítség jutott, az Economist főcíme : “A Bolygó végül tényleg csődbe jutott ? “
Ezek a szörnyű körülmények nagyon kemény kompromisszumokat kényszerítettek ki.
2015-ben az USA védelmi kiadásai jelentős részét átcsoportosította hazai célokra, kivonult Afganisztánból – ahol az újjáéledő tálibok ismét magukhoz ragadták a hatalmat. Európában, Ázsiában, Dél-Amerikában és Afrikában egyre több nemzetállam vesztette el az államháztartás feletti irányítást és a képességet, hogy segíthessen polgárainak és megtartsa a stabilitást és a rendet. Az erőforrások feletti és kereskedelmi viták, együtt komoly gazdasági és éghajlati feszültségekkel sok szövetségest és partnerséget a “töréspontig” juttatott el. Háborúkat és kisebb szintű konfliktusokat indítottak el a fejlődő világ erőforrásokban gazdagabb részein. Nemzetek kereskedelmi korlátokat emelnek, hogy megvédjék hazai szektorukat a behozataltól és reagálva a globális élelmiszer – és forráshiányra, csökkenthessék a mezőgazdasági termékek és más árucikkek kijutását.
2016-ra a globális koordináció és összekapcsolódás, mely a Berlini-Fal utáni világot jelölte
, a leginkább törékennyé vált. Meggyengült kormányzati hatalom, széteső rend és eltűnő biztonsági háló, a bűnözés és erőszak egyre nagyobb méreteket ölt. Etnikai, vallási és osztályok között megosztott országokban különösen magas az ellenségeskedés.
Kelet-India, az Izrael-Palesztín vérontás eszkalálódott, Afrikában az erőforrások feletti harc tört ki nemzetiségek és törzsek között. Eközben túlterhelt hadseregek és rendőrség keveset tud tenni az egyre növekvő bűnözői és terrorista csoportosulások ellen, melyek átveszik a hatalmat. Technológiával rendelkező bandák és hálózatot alkotó bűnöző vállalatok aknázzák ki az államok gyengeségét és az egyének elkeseredettségét egyaránt.”
NEM FŰZNÉK HOZZÁ MOST SEMMIT. MINDENKIBEN ÚGYIS EGYÉNILEG BELÜL SZÜLETIK MEG AZ IGAZSÁG. DE GONDOLATAITOK, VÉLEMÉNYETEK ÉRDEKEL….
VÉGRE MAGYARUL! Előre elnézést kérek a több helyen hányaveti fordításért !
Mivel nagyon sokan érdeklődtetek, mit is jelentenek a felröppent hírek tömeges letartóztatásokról, több száz vezető bankár tényszerű lemondásáról, ezért a Fulfordtól kapott információk után David Wilcock oldalán megjelent legfrissebb információkat is közzé teszem magyar nyelvű fordításban.(ahonnan a Trillió Dolláros Botrány is elindult)
Ezen kívül a “DRAKE”-kel készített interjút is hallhatjátok majd olvashatjátok.
Tudom, hogy sokan közületek kételkedtek minden ilyesmiben, de éppen ezért minden kommentár nélkül hozom nektek David Wilcock írását. A feldolgozását, meg majd ki-ki magában lerendezi, illetve FB-on “kibeszéljük“.Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta és Szerkesztette: O.László, fordította FERENC)
A Trillió-dolláros sztorit is tabuk nélkül hoztam ide nektek és csodálkoztam, mennyire nem kap publicitást egy ilyen volumenű botrány és a világ vezetői ellen folyó eljárás, per. Gyakorlatilag Magyarországon egyedül a Világ Helyzete hozta le kizárólag.
De örülök neki, hogy foglalkozott vele az Enigma és a HunTV is műsoraiban, mert így sokakhoz eljutottak “a föld alatt”, illetve magasan a “felszín felett” folyó dolgok. A teljes dokumentáció rendelkezésre állt, olvashattátok a peranyagot. Aki nem, annak, itt az összes bejegyzés… Ide próbálnám kötni a legfrissebb fejleményeket:
Frissítés – 2012 április 5. – David készített mostanra egy átíratot az interjúról, amit gyorsabbnak találhattok a meghallgatásnál: http://www.divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1043-massarrests
Korábbi kapcsolódó cikk:
BEINDULT ! Galaktikus fordulat…zajlik AZ IDŐK VÉGÉNEK HÁBORÚJA az Illuminati ellen
Ázsiaiak az Elit és a FED lefejezését, ÚJ PÉNZRENDSZERT terveznek
Az évszázad botránya lehetne 1.rész – 1,1 trillió dolláros rést ütöttek az ILLUMINATI pajzsán?
KICSERÉLTEM AZ ELŐZETEST és az ALEX JONES VIDEÓT IS MAGYAR FELIRATTAL RENDELKEZŐRE !
PROMETHEUS – Az egyik legjobban várt sci-fi a filmtörténelemben. A minőség garantált, hisz Ridley Scott rendező nagyszabású vállalkozásáról van szó, ami önmagáért beszél. Mint filmkedvelő, természetesen én is nagyon várom. Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta, fordította, szerkesztette: O. László)
A következő cikkem lehet ismét sok lesz egyeseknek, ők nyugodtan nézzék meg a filmelőzetest, aztán menjenek békével.
Akik maradnak, azoknak lefordítottam Alex Jones gondolatait, melyekkel vitatkozni nem tudok, mivel történelmi tényeket tartalmaznak.
Az ő videója található lentebb és szolgáltatta az ihletet, hogy egy rövidke iromány helyett mégis egy tartalmasabb elemzés született.
Szóval várjuk ezt a PROMETHEUS filmet, de sokakkal egyetemben most nem (csak) a film-élmény miatt.
Az ok: valószínűleg az Illuminati által irányított filmipar egy nagyon fontos mozaikját fogjuk megkapni és saját szemmel látni, ahogy elültetnek információkat milliónyi elmében.
Nagyon sok, a misztikus “tudományok” területébe tartozó tudásanyag került bele ugyanis a filmbe. Akik olvastak már földönkívüli idegenekről, ősi és letűnt civilizációkról, Nazca-vonalakról és az emberiség eredetéről…., kutatókról, akik nem fogadták el a dogmává és a globális felmelegedéshez hasonló “vallássá” emelt, lyukakkal teli Darwin-evolúció elméletet, röviden a “majmos-sztorit” (bocs…én csak így szoktam hívni…Szerk.) ők nem fognak meglepődni, hiszen ezen kutatók jelentették ebben a kutatásban a kezdetet még a 80-as években – pl. Erich von Daniken.
Mára a tudásanyag jóval meghaladta a feldolgozható mennyiséget és nagyon sok eddig rejtett információ (képek, videók, kutatások, titkos kísérletek) kerültek elő. (Tudom, ezek valóságtartalma és megbízhatósága mindig megkérdőjelezhető, de ha már 1%-uk igaz, akkor is megéri a gondolkodást).
(Az emberi faj eltitkolt történelme, ha még nem láttad volna)
Rengeteg bizonyíték utal rá (amit ősi idegenek, rejtélyek, titokzatos ősi civilizációk néven szoktunk emlegetni), hogy egész származásunk földönkívüli. Már rég nem arról a történelemről van szó, amit nekünk beadtak a majmokkal, meg, hogy pár 10ezer éve itt még ősemberek mászkáltak.
Tehették is akár, de a lényeg az ezt megelőző civilizációk : ezen társadalmak elképesztően rengeteget tudtak a csillagokról, hiszen onnan jöttünk mi is. A hüllők és kígyók ábrázolása uralkodóként sem véletlen….. Képesek lehettek utazni akár térben, akár időben.
Teljesen elképzelhetőnek tartom sok kutató véleményét, ezért a saját álláspontom is a következő: (….ez saját tudásanyagra, kutatásokra – pl. David Icke – és Stewart Swerdlow által küldött információkra épül..Szerk) :
Az idegenek 800ezer évvel ezelőtt jöttek a Földre és hozták létre a civilizáció ősét. Atlantis és Lemuria volt az első. Atlantison humanoidok, Lemurián főleg reptiliánok éltek. A kettő hibridizációs keverékéből jött létre, illetve hozták létre a mai ember ősét. Mindenkiben van reptilián gén, csak kevés, az igazi reptiliánokban kb. 50-50% jelenleg, ezért ők sokkal többre képesek.( alakváltásra, hologramos álcázásra).stb. Jelenleg 3-4 millió itt él közöttünk, szinte mindegyik vérvonala vezető szerepben van és irányít a mai napig…
A sumérok tudták, a maják, egyiptomiak tudták, csak csak a mai civilizációnk előtt maradt eddig rejtve. Na tudom, most ezektől kifeküdtél teljesen. Nem baj, hogy nem hiszed el. Ez a fajta tudás nemsokára összeáll majd rengeteg ember számára, csak most még nehéz elfogadni. De hát “a Föld is lapos volt egykor”. …
Ez szinte tabu témának számít, mert aki ilyenekről beszél, tuti stikkesnek gondolják. De vállalom és ha David Icke, Stewart Swerdlow a társaim ebben… még büszke is vagyok rá, mert kutatásaikat egyre több bizonyíték támasztja alá.
A csillagközi utazás pedig egyáltalán nem úgy megy, ahogy elképzeli a többség. 5-6 fényévre elutazni semmi! Jelenleg az általunk csillagkapuként nevezett dolog is (valójában nem az, de így könnyebb) létezik és működik. A Hold mellett 1, a Marsnál 2 ilyen van. A mi világunkból is voltak már emberek náluk (az alfa Centauri és zeta Retikuli rendszerben, de pl. a Plejádokban is nagyon sok lakott világ létezik.)
Ez már az a kategória, ahol egyesek besokkalnak, hiszen annyira földhözragadtan élnek az emberek. Régen ez a tudás természetes volt. Őseink tudása az indiánoknál, a suméroknál, egyiptomban mind tartalmazta ezeket. Peruban is. Itt pl. Olyan orvosi műszerek vannak kőszerű anyagból, amit a jelenlegi technológia tudásunkkal nem tudnánk kifaragni, mert szétporlad!
Annyit mondok érdemes még utánanézni dolgoknak. Az ősi tudás, ún. bizonyítékok, ma már sok minden elérhető a suméroktól az anunnaki és nephelim történetekig szintén.
“Ez nagyon sok nyugati titkos társaságnak alapja ma is. Ezernyi tárgyi bizonyítékot találunk arra, hogy a földönkívüli manipulátorok és az ősök együttesen voltak jelen a bolygón. Minden ősi kultúra hite, amit közvetítettek, az égből alá szálló istenekről szól (Ezékiel, aztékok, dogonok törzse, sumérok és anunnakik…stb), akik több ezer éven keresztül látogatták és manipulálták az emberiséget és kitermelték a mai uralkodó osztályt ezen a bolygón.”
Ezeket megvizsgálva mindig ugyanazokat a vérvonalakat fogjuk találni a merovingi dinasztiáktól, európai uralkodó családokig, az angol-szász vezető családokat a mai napig. Ezek mindig megvoltak, hatalmukat évezredeken át megtartották és jelenleg is itt vannak. Ezek tények. (Elég ha elkezded a kutatómunkát ezen kulcsszavakkal : “Illuminati Bloodlines” … olyan dolgokat fogsz találni, amit el sem hinnél, ha Te magad nem látod…Én ennek csak a felszínét érintem most, de mindegyik eleméről órákig lehetne “mesélni”…Szerk.)
“Minden nagy globalista, akit csak veszünk az elmúlt 160 évben, teljesen és minden mértékben megszállottja a tudásnak, hogy földönkívüli idegenek irányítják ezt a bolygót és adják át nekik a rejtett tudást” pl. Huxley és a Royal Society X-Club, hiszen az igazi tudósok sohasem hitték el az evolúció elméletét, hogy ez valami lassú véletlenszerű kiválasztódás lenne, hanem mindig is tudták, hogy világunkon túli alkotók műve.
Még maga a DNS feltalálója Francis Crick is azt az elméletet terjeszti, hogy az életet “elültették” ezen a bolygón. Ehhez a Transzhumanizmus legnagyobb mítosza is kapcsolódik. Darwin, Huxley és Dalton hozták ugyanis létre a létező legveszélyesebb és az emberiség kiírtását nyíltan lehetővé tevő elméletet: az EUGENIKÁT (eugenetika)” Ezen vezetők, uralkodó családok meg vannak róla győződve, hogy ők azok, akik ezt a tudást az idegen fajoktól megkapták (és kapják) és ők, mint kiválasztottak joga, hogy ezt a tudást, hogyan adják tovább és mire használják fel. Még a sci-fi irodalom is H.G.Wells-től Jules Verne-től is megszállottja volt ennek. (Az Eugenika története Bill és Ted videó)
Sir Julian Huxley: 1954 “Hiszek a transzhumanizmusban, ha egyszer lesz elegendő ember majd, aki igazán elmondhatja ezt, akkor az emberi fajok egy újfajta létezés küszöbére értek.”
Az ENSZ létrehozását követően hamarosan létrejöttek az úgynevezett szakosított intézményei. 1945. novemberében már elkészült az UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális szervezetének az alapokmánya. Julian Huxley lett az első főigazgató, aki korábban Nagy-Britannia Eugenetikai Társaságának (Eugenics Society) volt az elnöke.
(Az eugenetika az ember öröklődő tulajdonságait a testi és szellemi képességek javításával igyekszik kihasználni. Szerepet játszik a fajelméletben is, a magasabb rendű emberi fajokra és ezek kitenyészthetőségére vonatkozó elképzeléseivel.)
Bertrand Russel, aki az UNESCO egyik fő tanácsadója volt, ezt írta a szervezet lapjában: “Minden kormány, amely egy nemzedéken át kézben tartja az irányítást, képes lesz alattvalóinak a biztonságos ellenőrzésére hadseregek és rendőrök nélkül…”
“A LÉNYEG: A teljes PROMETHEUS film az ILLUMINATI titkos vallására épül: hogy egy szuper-emberré válhassanak. Prométheusz, aki ellopta az emberiség számára a tüzet, a tudást, mellyel az embereket az istenek szintjére szerette volna emelni, ezért azok megbüntetik őt….
Az Illuminati abban hisz, hogy ők lopták el a tüzet és ők az igazi géniuszok az istenek jóvoltából. Ezáltal az ember olyan erőket szabadít fel, melyek pusztítóvá válhatnak és szükségszerűen válnak is.” (ahogy napjainkban is látjuk)
Mi nem elsősorban egy földönkívüli genetikus hódítókkal nézünk farkasszemet, hanem azokkal a globalista technokratákkal, akik itt vannak ezen a bolygón és génmódosítással, vírusokkal, fajok és emberek hibridizálásával, generációk tervezett sterilizálásával, meddővé tételével játszadoznak.
Ilyen például a Rockefeller Alapítvány működése (mely olyan vakcinákat tervezett 1985-ben kifejleszteni, mellyel a termékenységet hosszú távon befolyásolni lehet), vagy a Bill Gates által létrehozott Rand Corporation génmódosított vetőmagvak és népességcsökkentő vakcinák előállítására..
Bármit is mondtok az Illuminatiról, egy biztos: hihetetlen elképzeléseik és rendkívüli türelmük van, hogy terveiket valóra váltsák. Mi egyet tehetünk…terjesztjük az információt, hogy egyként állhassunk majd ki, amikor megnyílik az a nagyon kicsiny “lehetőség-ablak” számunkra, hogy szembeszálljunk velük.”